A magyarellenes Simion fölényesen nyert – a második fordulóra ráadásul a könnyebb ellenfelet kapta

2025. május 05. 05:51

Áll a bál Romániában: máris feszültség alakult ki a két legnagyobb koalíciós párton belül.

2025. május 05. 05:51
null

A Maszol.ro arról számol be, hogy George Simion negyvenszázalékos eredménnyel nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját. Nicușor Dan közel 21 százalékot szerzett, ezzel a második helyen végzett, mindössze néhány tízezer szavazattal megelőzve a kormánykoalíció jelöltjét, Crin Antonescut. Victor Ponta 14, Elena Lasconi pedig 3 százalékot ért el.

A portál hozzáteszi:

a május 18-i döntő fordulóban George Simion és Nicușor Dan mérkőzik meg. Elemzők szerint az AUR államfőjelöltje indul jobb esélyekkel.

Sajtóhírek szerint Antonescu kudarca máris feszültséget keltett a két nagyobbik koalíciós pártban. Hétfőn 13 órakor rendkívüli tanácskozást tart a PSD, a PNL és az RMDSZ.

A portál emlékeztet arra is, hogy

az alkotmánybíróság tavaly decemberben érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját,

így a választási folyamat teljes egészében újraindult. A novemberi első forduló eredményei szerint Călin Georgescu és Elena Lasconi jutottak volna tovább, ám az alkotmánybíróság szerint a folyamat során számos szabálytalanság történt: sérült a kampány átláthatósága és tisztességessége, valamint figyelmen kívül hagyták a finanszírozásra vonatkozó törvényi előírásokat – írja a Maszol.ro.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

 

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laszlo 964
2025. május 05. 11:20
Románia nem független és nem jogállam! Majd Brüsszel kiadja az ukázt a román alkotmánybíróságnak , hogy ki nyer! Felesleges cirkusz ez a választósdi!
auditorium
2025. május 05. 10:47
Szakèrtők szerint a román szavazáskor sokan távol voltak, különösen Bukarestben a sok ünnepnap miatt. 2 hét múlva változhat a helyzet.
altercat1
2025. május 05. 10:35
Szerintem nem hülye az ürge... Csak így kell a nyuscsu lélekre hatni, ha győzni akar valaki ott.
Reszelő Aladár
2025. május 05. 10:31
Abból kiindulva, hogy nekünk jó elnököt még sosem választottak, teljesen mindegy ki nyer. A magyar kisebbségnek sosem lett sokkal jobb, vagy sokkal rosszabb. Ceausescu is bevetett mindent, de megtörni ő sem tudta őket. Amúgy pedig indul a visszaszámlálás, van 2 hetük találni valamit, ami miatt őt is el lehet majd meszelni. A globalipsi elit igy tudatja majd a világgal, hogy igenis létezik olyan demokratikus választás, amit addig lehet ismételgetni, amíg "megfelelő" embert nem választanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!